2010. jan. 26. 0:02 - írta pillango.

annyi rengeteg gondolat és kérdés. de itt már nem merem leírni őket. túl sokan tudnak erről a blogról. túl sokan...
olyan ez, mint egy szakítás előtt. belegondolsz, hogy újra kellene kezdened, mással, máshol. és hogy ehhez nincs kedved. hiába nem olyan ez a mostani, mint amilyenre neked teljesen szükséged van. mert persze, jó ez is. csak mégsem az igazi. hiányzik valami. és azt is tudod, hogy mi. mégsem lépsz. miért? mert szereted. mint én ezt a blogot. nem tudom, hogy tudnék-e élni nélküle. vagyis, biztosan menne, ha máshol megpróbálnám újra. de elölről kezdeni az egészet...kinek van ehhez kedve?
miről is írok most egyáltalán? nem akarok én mást. jó nekem ez így most. és ha addig nem ér véget, júniusban úgyis annyi a mi kis kapcsolatunknak. bár miért tartana addig, igaz...bele fog unni. meg fogja unni a hisztijeimet, a problémáimat. meg fog unni engem.
csomó pro és kontra érv van a fejemben vele kapcsolatban. mármint ilyen magyarázkodások magamnak, hogy miért nem járunk, de miért vagyok neki ennek ellenére fontos. az összes egy faszság. sokáig reménykedtem, hogy majd egyszercsak azt mondja, hogy oké, érzem magamban a hajlandóságot, legyünk együtt hivatalosan. aztán ez a remény eltűnt. szerintem ennek ő örül a legjobban. hogy már teljes lényemmel tisztában vagyok azzal, hogy ez miről szól. illetve miről nem. arról nem, hogy ebből akármikor is lehet egy normálisnak mondott kapcsolat. persze én megértem az ő problémáját a kötöttségekkel kapcsolatban. megértek én mindent. csak az én igényeim elvesznek útközben.
nem fogok semmit tenni. csak felfekszem a vízre, és hagyom, hogy sodorjon az ár. és csak reménykedni tudok, hogy még a vízesés előtt jön valaki, aki megment. nem akarok belehalni a zuhanásba.